Riport Tumann tanár úrral,

a kerékpáros szakkör vezetőjével

Kökényesi Martin írása

  • Évszaktól függetlenül mik a bicikliszerelő szakkör tervei?

Pár tévhit eloszlatása végett a tanár úr közölte velem, hogy a kerékpározás nem évszakhoz kötött. Még téli időszakban is lehet kerékpározni, csak ésszel. Mint kiderült, a tanár úr így közlekedett a napokban is. Kitért arra is, hogy nem csak a kerékpárosoknak, hanem a többi közlekedőnek is körültekintőnek kell lennie, mivel a kerékpárosokat baj esetén nem védi semmi biztonsági eszköz, viszont a kerékpárosoknak nem szabad ezt kihasználniuk. Mint később mondta, ezeknek a közlekedési szabályoknak ismertetésével és betartatásával foglalkozik részben a szakkör. Másrészről, a szakkör keretein belül a diákok megtanulhatják a kerékpár szakszerű használatát, karbantartását, valamint javítását a rendelkezésre álló eszközök segítségével.

  • Kifejezetten a téli időszak alatt mivel foglalatoskodik a szakkör?

A tanár úr elmondta, hogy egy projekten dolgoznak, amelynek az első lépése egy régi bicikli felújítása. Ezután ez a kerékpár a kollégium lakói számára amolyan „bérbicikli” lesz majd, ami egy jelképes összegért kölcsönözhető, hogy a karbantartást, valamint az elhasználódott alkatrészeket finanszírozni lehessen. Persze ennek a lehetőségnek a létrehozói számára ingyenes lesz majd ez a szolgáltatás.  A tanár úr közölte velem, hogy a szakkör szívesen fogad és vár felajánlásokat a diákok részéről. Ha van olyan biciklijük, amit már nem akarnak, vagy tudnak használni, mert elavult, rossz és a roncstelepen kötne ki, akkor hozzák be! A diákok és a szakkör megnézi, mit tud vele tenni. Így esetleg később, egy bér bicikli flotta is létrejöhetne. A projekt ötletgazdája minden szerénytelenség nélkül a szakkör vezetője, Tumann Péter tanár úr.

  • Tervez-e a szakkör ez után, egy másik projektet?

 A jelenlegi project egyelőre nagyon lefoglalja a szakkört, és nem kevés időt igényel. A kollégista diákoktól folyamatosan várja a „feladványokat”,  értve ezalatt a javítandó kerékpárokat.