Erről szól a konyhaszakkör

Molnár Anna írása

Kollégiumunkban minden évben szakkörök széles skálájából választhatunk.

Jómagam a konyhai főzőszakkört (Konyha-kert-praktikák a szerk. megjegyzése) részesítem előnyben már sokadik éve.

E délutáni foglakozás igen népszerűvé vált az idei év elején. Mikor jelentkezni kellett, ki mit szeretne csinálni, mi áll legközelebb érdeklődési köréhez nagyon nagy számban érkeztek jelentkezők. Féltem is, hogy nem kerülök be, de szerencsémre tagja lehettem a kis létszámú csoportnak. Sajnálatos módon a konyha nem olyan nagy, hogy sokan elférjenek benne, így szakkörünkben mindössze csak tízen vagyunk. B.Dorina, D.Eszter, H.Emese, K.Panna Sára, L.Lejla, P.Dóra, S.Vivien, Sz.Zsófia, Sz.Szelina, valamint én.

Foglalkozásunk témái évszakok szerint változnak. Szeptemberben a kerti munka részesül előnyben. A kert rendbetétele, a virágok átültetése. Karácsony közeledtével már az ünnepi asztalra kerülő mézeskalácsokat kezdjük el készíteni. Egyik héten a tésztát, másik héten a sütést, következő alkalommal pedig a díszítést csináljuk. Ezeket mind a kollégista társaink kapják a szentestei vacsora mellé apró kis ajándéknak. Mielőtt beköszönt a jó idő, sütiket, különböző egytálételeket, leveseket és különféle finom ételeket sütünk, főzünk. Minden egyes alkalommal megbeszéljük, miket szeretnénk készíteni, kinek mi a szíve vágya. Sokszor saját receptet is hozunk, olyankor egyedi, helyi különlegességeket csinálunk.

Azt is meg szoktuk beszélni, ki mit sütött, főzött a hétvégén vagy nagyobb szünetekben. Személyes tapasztalatainkat, valamint Tanárnőnk, Tumanné Horváth Judit tanácsait is szívesen hallgatjuk és fogadjuk meg.
A szakkör által egyre több érdekes dologgal ismerkedünk meg, bővülnek tapasztalataink és kedvünk is gyarapszik afelé, hogy bátran lassan mi is egymagunk készítsük el a vasárnapi ebédet.

Molnár Anna írása
 

Ha érdekel a Konyha-kert-praktikák szakkör tevékenysége, figyeld és klikkelj a Konyha-kert-praktikák cimkére!